Ha lehunyod szemed és belső tered
végtelenné tágítja gondolat fénycsóva,
s útjában, mint áttetszőn lebegő
emlékpókhálókon át minden,
mi történt s történni fog
látni engedi teljes sorsod,
-valóság és álom egyként megélt-
idő és tér e dermedt világában
a gondolat hőjétől megrezdül a lét
s magadra csodálkozó éned képe
megcsillan saját eged tükrén,
akkor ébredő belső napod
hajnalán halk zúgás árad és terjed szét
… csak Te vagy, ki hallja e belső univerzumban,
ki magaddal Egy vagy – nincs kettősség,
s minden mindennel összeér,
az összes remegő tapasztalat-lidérc,
mit valaha érzékelni véltél
se nem éber se nem alvóként,
a ragyogásban táguló, szikrázó
fényhálóvá fonódva feszíti szét
mindenséged súlytalan boltozatát.