… kit és miről is akarok én meggyőzni?!
Istenem, de jó, hogy eszembe jutott ez a kérdés … hiszen így válaszolhatok is rá magamnak: senkit semmiről!
Hhhu…. na, jól van…. mert már kezdtem egészen ráfeszülni valami teljesen értelmetlen szélmalom-harcra … (szócsata egy másik blogon…csak hogy ne lógjon ez itt a levegőben…)
Ha mindenki csak olyan bután magabiztos a maga dolgában, mint amilyen én magam is vagyok … , már akkor kár az erőfeszítésért, igaz?!
Hősünk éppen angyali türelmet gyakorol és engedi másoknak, hogy okosabbak legyenek nála … ugye, milyen nemes gesztus?
(… el is morzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában … )
Na, most jöhet egy szép sztori.
…
7-8 éve történt, pontosan nem emlékszem a dátumra, de bizonyosan még indiai utazásom előtt lehetett. Ültem csendben, ellazultan, éppen sehová sem siettem és semmi sürgős elintéznivalóm nem akadt … ritka pillanatok ezek nálam… tehát csak úgy élveztem a lét élményét, mozdulatlanul. Úgy esett, hogy éppen nem is tervezgettem a jövőt és a múlton sem rágódtam …. és akkor beállt, csak úgy spontán valami békességes abszolút csend … tán még a szemem is nyitva volt, de nem érzékeltem a környezetemet.
Egyszerre tudatosult belső képernyőmön egy kép és mellette egy hangtalan gondolat: egy mindent betöltő fehér fény-háttér előtt mintegy lebegett egy női arc képe és valahogy tudtam, hogy Mária …. csak ennyi, semmi katarzis, semmi eksztázis, semmi ‘csudálkozás …. csak egy természetes bizonyosság. Az arc egy fiatal, halvány bőrű nőé volt, szelíd tekintetű … derűs, de tulajdonképpen mosolytalan, valami távolba merengő kifejezés ült rajta. Világos barna, inkább sötétszőke haj, kék szemek, halvány, vékony ajkak … Nem szólt semmit, és én sem gondoltam semmit, csak betöltötte belső látóteremet a kép a ragyogásban és tudatomat a bizonyosság, hogy Ő Mária … “AZ” a Mária … Igazán nem is tudom mennyi idő telt el így, inkább hosszasnak éreztem, mint elvillanónak a ‘jelenést’, határozottan belül éltem meg, belső képként, még ha nyitott szemmel is ért…
Csak évekkel később beszéltem róla, egyetlen embernek, akiről feltételeztem, hogy megérti és nem ítélkezik semmiképpen a történtek felett.
Nem vagyok keresztény, tehát bennem nemigen lehet afféle túlfűtött vallási utó-kép-effektus*, mint amikor valaki éveken, évtizedeken át meredten bámul egy szentképre, attól remélve valamiféle visszajelzést … aztán egyszer csak elméje meg is ajándékozza egyfajta “életjellel” … ilyen nálam igencsak fura lenne…
Ennél szikárabb is az én Isten-képem … mégis, mégis Mária-jelenésként tartom számon magamban a történetet. Ha ezek után mégsem tértem meg a keresztény hitre, az sem azért van, mert ilyen megátalkodott pogány lennék, csak a látványos, a külvilágnak szóló színpadias megtérés tűnik feleslegesnek … elég nekem a csendes bizonyosság … valamiről, amit még csak nem is feltétlenül kötök egy adott valláshoz … csak egy jel, a sok közül … sem több, sem kevesebb.
*vigyázat! sk. szótákolmány
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: