Ezt találtam valahol a “felhőben”:
“Saját tapasztalataimat írom le, azt a több évtizedes folyamatot, ahogyan a „Guru-elv” számomra értelmet nyert, világossá vált.
Ha valamit igazán meg akarok érteni, akkor azt igazán csinálni kell…. Nem elég kérdezősködni, olvasni róla, nem elég messziről nézegetni: élni kell!
„Guru-elv” – A megfogalmazás már eleve sejteti, hogy a guru nem elsősorban fizikai személy, hanem egy „intézmény”, amely „a” tanulási folyamat kulcseleme. Minden tanulás kulcseleme.
Mesterem tanítása szerint az embernek életében öt (öt féle) guruja van.
Első mestereink a szüleink. Tőlük tanulunk minden lényeges, alapvető dolgot születésünktől ifjú felnőtt korunkig, és gyakran még aztán is. Talán olyan evidens, hogy nem is igényel ez a tény különösebb magyarázatot.
(Hol a helyem a családban?)
Második mestereink a gyerekkori barátok. A modern gyermekpszichológia, neveléselmélet sem győzi hangsúlyozni a serdülőkorban a saját korcsoport domináns, meghatározó szerepét.
(Hol a helyem a korcsoportban?)
Harmadik mestereink a tanáraink, akik a fizikai valóság, a kézzel fogható világ tudományaiba vezetnek be minket. Nem vitás, az iskolában csak a tudomány nyelvezetét, metodusát, tanárainktól csupán a tudományos gondolkodás elveinek ismeretét kaphatjuk meg. Ezt tartalommal, igazi tudással majd saját munkánk, tapasztalataink töltik meg.
(Hol a helyem az anyagi világban,? Hol a helyem a társadalomban?)
Így van ez a negyedik mester-kör által közvetített ismeretekkel is. Ez a kör a vallási vezetők köre, a szervezett vallások felkent, beavatott képviselőié: ők a papok, akik a spirituális úton indíthatják el az embert. Segíthetnek megfogalmazni a spirituális gondolkodásmód alapkérdéseit: Ki vagyok én, honnan jöttem? Mi a célja, értelme életemnek? …és a megoldás felé vezető út irányait megmutathatják.
Végül, ha igazán szerencsénk van az életben, akkor sikerül egy olyan Mestert is találnunk – ő az ötödik mester-, aki elvezet minket az önmagunkban élő örök Mesterhez: saját igazi önvalónkhoz, az Egyhez!
(Hol a helyem az univerzumban?)
Nincs manír, nem kellenek érzelgős fordulatok, ezek egyszerű, érthető, világos szavak.
Tapasztalataim szerint a jógaoktatók, – legalábbis a komolyabbak közül valók – valahol a negyedik mester tájékán helyezkednek el.
Egyebekben a cikk valódi, valós problémát boncolgat: az oktató és a hallgató viszonyát. A hallgatók – oktatóként tudjuk- olyanok, amilyenek: keresők. Számukra, különösen eleinte még nem róható fel hibaként, ha nem tudják, hogy a bennük lezajló folyamatok természetesek és azokat mi is váltja ki igazán.
A hiba – és felróható magatartás- akkor kerül a képbe, amikor
az oktató maga sem tudja ezt sziklaszilárdan! Nem ismeri fel a maga helyét a folyamatban – és önmagát az ötödik mester szintjén kezdi kezelni, és esetleg neki magának még nincs is biztos, ellenőrzött, bejáratott és rendíthetetlen kapcsolata a „hatodik mesterrel”. Merthogy ez -akár tetszik, akár nem- ötödik Mester nélkül nem megy….
Ezen a ponton mutatkozik meg igazán a Guru, az ötödik mester jelentősége. Amikor mint jógaoktató belépek a gyakorlóterembe összeteszem a kezem és meghajolok a hallgatók előtt:
köszöntöm bennük az örök Keresőt. Oktatóként magam vagyok, aki a tiszteletadásban megteszem az első lépést, és ebben is mintaként szolgálok a hallgatók számára. Ők természetes módon utánoznak és viszonozzák a köszöntést. Ekkor meggyújtok egy kis lángot,
amely a jóga fényét, és ezt a fényt őrző, továbbvivő Mestert, Mestereket, évezredeket átívelő Mester-láncokat jelképezi. A jelent, a jelenlévő hallgatókat ezzel a gesztussal mintegy összekapcsolom jóga több évezredes tudományával.
A jóga tudománya mindig is Mesterről Tanítványra szállt, élő, közvetlen úton hagyományozódott. A folyamat nyilván nem állt meg
mondjuk Patandzsali mesternél azzal, hogy ő éppenséggel írásba foglalta az addig jószerivel csak szájhagyománnyal terjedő tanítást.
Lényeges még az is, hogy a mester önmagában csak egy dolog, maga a folyamat a tanítvány személyével válik kerekké, egésszé, nyer igazi értelmet. A tudás pedig mindig a mester felől áramlik a tanítvány felé, ez a dolog természete, olyan alap feltevés, már-már természeti törvény, mint mondjuk a gravitáció.
Meggyújtom a lángot és meghajolok előtte, ezzel önmagamat is mintegy „helyre teszem”. Kifejezem a hallgatók felé, hogy a tudomány, amibe most bevezetni igyekszem őket nem
személyesen tőlem ered, (naham karata – nem én vagyok a cselekvő), én csak tovább adom, jó esetben közvetítem. El is mondom, mi történik, de értik is egyébként szinte szavak nélkül
is, hiszen ezek olyan mély, olyan archaikus gesztusok, amelyek zsigerből lejönnek egy átlagos érzelmi intelligenciával rendelkező emberben. A „keresők” márpedig az átlagosnál is érzékenyebb, nyitottabb lények, bennük ott a vákuum a tudás iránt. Másképpen miként győzhetnék le előítéleteiket, lustaságukat és még sok-sok akadályt a spirituális úton?!
Ez az elv, a Guru elv segít megőrizni a tiszta oktató-hallgató kapcsolatot (és még mindig nem a kitüntetett mester-tanítvány kapcsolatról beszélünk!!!) illetve segít megértetni, tudatosítani a hallgatókkal, hogy mi a cél: Önmaguk, igazi Önvalójuk megtalálása – nem pedig a jógaoktatóval való, -’ne adj Isten intim- kapcsolat megtalálása : ) Aztán a többi már csak azon múlik, milyen erős a vákuum, az illető hallgató milyen mélyre kíván menni. Ha az ember igazán őszintén és erősen vágyik, akkor az önmegvalósított (!!!
ez egy külön fejezet!) Mester a maga csatornáin keresztül elősegíti az egymásra találást és csak ezután kezdődhet az igazi belső munka. Ez már nyilván nem az ászanák szintje, nincs az a puccos jógastúdió, ami szavatolhatja a sikert – legfeljebb az üzleti sikert : / – a siker
kulcsa a jógában a Mester áldása! Nem értjük ezt, gondolunk róla valamit, ki-ki habitusának megfelelően, de megérteni sosem fogjuk. Talán „megérteni” a mi fogalmaink szerint nem is kell, elég, ha vágyunk rá, és erre vágyni nem is hiba, ez az egyetlen vágy, amit nem kell elengednünk jóga utunkon!!
A Mester – Tanítvány kapcsolat fontos eleme a kommunikációs csatorna. Ez viszont már az „ösvény” titkokkal teli szakasza. Aki már járja ezt, az nagyon is jól meg tudja ítélni, ki az aki közelében sincs, csak találgat, netán gúnyosan mutogat (no persze mutatóujjával,
ami az ego jelképe…..), hogy lám azok a ’tévutas Guru-imádók….. vagy éppen az innen- onnan összeollózott morzsákat árulja a „piacon” csillogó ’zacsiban, nagy masnival : / a még nála is kezdőbbeknek….Azért van ami elárulható a még be nem avatottak számára is: ez a kommunikációs csatorna kísértetiesen hasonlít a hétköznapi szeretet hullámhosszához…. A kívül állók ezeket a gesztusokat, szeretetjeleket vélik a „személyi kultusz” jegyeivel
azonosítani. Nagy, végzetes tévedés!
A megértéshez kanyarodjunk csak kicsit vissza a mester-fokozatokhoz! Csak jusson eszünkbe az anya és gyermek különleges kapcsolata. Vajon honnan tudja az anya, hogy pár órás, pár
napos csecsemője miért sír, mit igényel? Melegséget, simogatást, ételt? – eleinte mindezt együtt és elválaszthatatlanul – később azért bonyolódik a helyzet, de az anyák azért megőrzik a képességet arra, hogy megérezzék, mi is bújik meg a gyermek nyugtalansága mögött. Ebben pedig nem más, mint a szeretet a tévedhetetlen útmutató számukra. A szeretet az azonosulás, az empátia „hordozója” és szavakon, fizikai jeleken túli kommunikációjuk vivője. Később a korcsoportból is kiemelkednek a szeretett társak, velük szövődnek a meghatározó gyerekkori barátságok. Tanáraink közül is kiemelkednek azok, akikről sugárzik: az általuk tanított tantárgyat igazán szeretik, aztán ez a szeretet „átmegy”, mintát képez a diákok
számára, akik a tanár szeretetén át maguk is megkötik a tantárggyal a maguk szeretet- kötelékét és képesek lesznek ezen, mintegy köldökzsinóron át a tudomány mélyebb rétegeiből igazi, eredeti tudást felszívni a „mindent tudás” misztikus szférájából.
A jógaoktató kit szeressen hát? Önmagát, ha nincs guruja?!?! Itt igazat is adhatunk egy nemrég olvasott cikk megállapításának: narcisztikusok – előnyben! Na szép kis helyzet! Ilyen nézőpontból valóban több, mint ijesztő alternatíva a Mester nélküli jógaoktató!
Mesterem azt is gyakran mondja: Az ember számára nem is az a lényeg, hogy őt szeressék, hanem tárgyat keres szeretetének! …….Ez is milyen súlyos gondolat! (Nekem legalábbis, már csak a fentiek fényében is, szinte katartikus!)
Ha pedig a dolog másik oldalát vizsgálom, felmerül az önkéntelen kérdés: Micsoda súlyos teher lehet felvállalni azt, hogy tisztán, önérdek és ego nélkül, pusztán a Tanítványok érdekében szeretetük tárgyaként adja magát a Mester! Belegondoltunk már ebbe valaha is? (Csak nézzük a mi kultúránkban a –cikkben is említett- sztárokat!! Valósággal és fizikailag is szó szerint elégeti őket a feléjük áramló, fizikailag bár láthatatlan energia-orkán….)
Mester és Tanítvány. A jóga, a meditáció már-már emblematikus kéztartása, a chin-mudra is ezt az örök kört jelképezi. A hüvelykujj és a mutatóujj kört formál, ahol is a fentebb elhelyezkedő hüvelykujj a Mestert, a mutatóujj az alább lévő Tanítványt jelképezi, a felfelé
fordított tenyér az ég felé nyílik, a többi ujj pedig a három gúnát jelképezi. A chin-mudra kapcsolatteremtés vágyát fejezi ki a Tanítvány részéről, amint a mudrák általában: mintegy
testbeszéd, kommunikáció a Legfelsőbbel, akihez igyekszünk!
Az ember – legyen az éppenséggel maga a jógaoktató – felmondhatja a megtanult leckét, másolhatja maga is a felvett modorosságokat, de ha tudatában, teljes lényében nem járja át „A Mester” , a jóga fénye iránti vágy és szeretet, ami a Mester áldása (Guru kripá) által ébred és saját tapasztalataiból táplálkozik, akkor vajon mit tud átadni a hallgatóknak??
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: