Megvan ? Mármint a kép és az íz és a szag- emlékekből összeálló káposztástészta-emóció? Kinek-kinek a sajátja.
Na most –mint tudjuk- van aki imádja, van aki utálja, de annyi biztos, hogy a káposztás tésztával szemben nem lehetsz közömbös. Közömbös lehetsz egy paprikás krumpli iránt, no de a káposztástészta?!
Másik oldalról a káposztás tészta egy magyarosnak tűnő, ‘mondhatnók nemzeti eledel. A tekintetben, hogy ettől mindjárt „hungarikum” is lenne, már elbizonytalanodtam, mert mint alias káposztás cvekedli némileg kiterjedtebb kört sejtet. Atyaég! Lehet, hogy mégsem nemzeti, hanem európai eledel?!
Olcsó és büdös….. de igen, büdös. Amikor jóllaktál vele, vagy ha nem szereted, akkor – legyünk őszinték, legalább így né…hány szemközt – van valami tagadhatatlan lépcsőházszaga.
Aztán ott van a (por)hintés kérdése: cukorral vagy borssal? Ez további két egymással örök eszmei harcban álló ízléskörre osztja az emberiséget. Vannak a borsosok és vannak a cukrosok. Éppen úgy, mint a cicások és a kutyások. Ők sohasem keverednek. Két határozottan elkülönülő tábort alkotnak, de nekik legalább vannak elveik, és azokhoz hűek. Lehet tudni róluk, hogy merre hány méter, vallják és vállalják.
A borsosok, akik erősnek tartják magukat –figyelted már?-, sohasem kevés borssal eszik. Ha bors, akkor bosszantson, akutyamindenségit!
A cukrosok porcukorral eszik. Abban mind egyetértenek, hogy kristálycukorral nem lehet megenni, de tényleg nem is. (Próbáltam már, tudom. )
Továbbá vannak még – mindig vannak – a szégyenletes konformisták, az állandó kompromisszumkeresők, akik titokban így is, úgy is eszik – bevallom, ezek közé tartozom én is-, az elkötelezett cukrozók és borsozók végtelen megvetésétől kísérve. Amolyan hol így, hol úgy, amilyen kedvem van éppen, sőt gyakran egymás után is tud más kedvem lenni. Egy tányér borsos, aztán egy tányér cukros, desszert gyanánt, ha úgy tetszik. Végül is mindegy, mert akkor is megüli a gyomrom, ha csak ilyet vagy csak olyat eszem, ugyanis a mennyiségben nem ismerem az önmérsékletet, amikor káposztás tésztáról van szó.
Végül, de nem utolsósorban pedig vannak a végképp elvetemült keverők, a mutánsok, akik egyszerre borssal ééééés cukorral is eszik. Fúúúúj, na ez már nekem is sok, pedig szeretem magam amúgy toleránsnak gondolni. Mindenki had egyen már azt, amit akar, csokis csirkét, chilis csokit, pirospaprikás görögdinnyét vagy kelkáposztafagyit, ….. Na de cukros-borsos káposztás tésztát?!?! Neeee, azt azért végképp ne, az már túlmegy minden határon, messze túlmutat a kulináris szabadelvűségen is , ez már nálam is kiveri a biztosítékot… Joggal felvetődhet, hogy lám-lám, mit tesz a szembesülés a “másság” tényével, de a káposztás tészta tekintetében azért szigorúbban kell meghúzni a határokat: ez már az igénytelenség kategóriája. ‘Nadeőszinténneeem?!
Ez van. Ez a mai magyar valóság, nincs mit szépíteni rajta, ez a helyzet káposztástészta-fronton.
Összegezve: a káposztás tészta egy megosztó étel. Meg is van róla a véleményem!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: