… négy ashram … /512

Az emberélet négy emberöltőt foglal magába … legalábbis akkor, ha legalább száz évig eléldegélünk. Négyszer huszonöt év, négy ciklus, négyszer fordul a nemzedékek kereke szülői korba: mi magunk, gyermekeink, unokáink, és kevesek megérhetik dédunokáik diplomaosztóját is.

Másfelől viszont saját életünkben négy életszakasz is jól érzékelhetően elkülönül. Mesterem ezeket „ashramoknak” nevezte.

Az első ashram , a születéstől huszonöt éves korig a gyermek- és az ifjúkort foglalja magába. E korszakban az életfeladatunk a fizikai fejlődés, kifejlődés, a tanulás és a felkészülés ’az Életre, arra bizonyos nagybötűsre, a hivatás megalapozása.

A második ashram a fiatal felnőttkor szépséges szakasza. Családalapítás, egzisztencia teremtés, a következő generáció gondozása, nevelése, a hivatás kiteljesedése, amely ezt a korszakot kitölti.

A harmadik ashramban, amikor a gyerekek már kirepültek, a család gondjai az ő generációjuk vállát nyomják, az ember aktivitását a tágabb környezet, a társadalom felé irányíthatja. Ötven és hetvenöt év között aktívabb és tartalmasabb társadalmi életet élhet, illetve a családban szülei gondozása, unokái nevelése hárul rá.

A negyedik ashramban, hetvenöt éves kor után belép a bölcsesség korába. Visszahúzódik az aktivitástól, már csak vigyázó tekintetével támogatja a családot, éppenséggel ő maga is a fiatalabb generációk gondoskodását élvezi csendesen, szerény igényekkel, így figyelmét immár teljesen Isten felé irányíthatja, zavartalan belső munkálkodással ráteheti a koronát életművére. Beteljesítheti az emberi élet lehetőségét az önmegvalósítás útján.

Úgy szeretem ezeket a teremtő meséket! Miért, miért ne lehetne megvalósítani?

Csak tenni a dolgunkat, teljesíteni a dharmánkat, elfogadni a „hitelt” a sorstól, aztán becsületesen visszafizetni. Élvezni a gyermekkort, majd éppoly gondtalant biztosítani gyermekeinknek, később szüleinknek, később elfogadni a gondoskodást gyermekeinktől és közben tudatában lenni annak, hogy ez éppen így van rendjén, ha már megszülettünk.